Múlt héten azt mondta a katalán haverom, hogy mennek iskolát látogatni, mert van nekik egy olyan órájuk, hogy tícsing prektisz és akkor majd az egyetemi iskolában kell kicsit hospitálniuk, de előtte megnézik az oskolát. És hogy menjek én is, mert nem nagy kunszt. Így aztán nem sokat teketóriáztam, hanem csatlakoztam hozzájuk, mint afféle ipari kém, ők mind tanítók lesznek egyszer otthon, nekem ez Makó-Jeruzsálem desztinésön. Az iskoláról annyit kell tudni, hogy kivételesen jó helyzetben van a többihez képest, mivel az egyetem tartja fönn, ennek következtében még sokkal több pénze van, és a tanárképzésre járók is többnyire itt végzik a gyakorlatukat, így a vérfrissítés is megoldott. A gyerekek 20-24 fős osztályokban tanulnak évfolyamonként háromban, és csak az alsó tagozat van együtt (1-6. osztály). A képekért előre is elnézést kérek, valahogy nem sikerültek túl jól.

Háromszintes épület, szép belső, bár kicsit rideg elsőre a sok üveg meg fém.

Az iskolát két ötödikes leányka mutatta be nekünk, mindketten az első vezetésüket tartották, úgyhogy picit félénkek voltak, nagyon halkan és gyorsan olvasták fel a tudnivalókat, de a kérdéseinkre azonnal és jól érthetően válaszoltak angolul. Megnéztük a könyvtárt, a zenetermet (komplett színpadtechnika, és egy rockzenekar felszerelése is volt ott), két-három osztálytermet, informatika labor, tankonyha, kézimunka terem, barkácsoló terem, művészeti terem, természetismeret labor, és nyelvi termek is vannak. Legnagyobb kedvencem persze a barkácsoló terem volt, elszívó berendezéssel, a munkapadokon forrasztó-pákák voltak, a gyerekek éppen egy egyszerű, elemről működtetett LED-es, gombos játékot forrasztottak nyomtatott áramkörre. Halkan zokogtam és eszembe jutott a madárház, amit az alma mater pincéjében hoztam létre a mostani igazgató felügyelete alatt. Hasonlóan régi érzés kerített hatalmába a kézimunka teremben is, ahol a gyerekek edényfogó-kesztyűt készítettek serényen, anyjuk napjára. Ez az érzés inkább az ujjbegyeimnél visszhangzott.

Ecce barkácsterem!

A pedagógusok szabadsága a tanmenet meghatározásában is jelentős. Mivel egy-két kötelező órát leszámítva (testnevelés, idegen nyelv) minden órát többnyire az osztálytanítók adnak, sokszor tematikus projektekkel dolgoznak, vagy tömbösítenek, ahogy éppen az osztály helyzete megkívánja. Az egyik emeleten megtaláltuk a speciális termeket is, ide sajnos nem mehettünk be, de láthatóan nem folyt bennük foglalkozás. Persze mondanom sem kell, hogy a vezető tanár irodája mellett külön szobája volt a védőnőnek és az iskolapszichológusnak is. Az angoltanár, aki a körbevezetés után tartott egy rövid prezentációt nekünk, nagyon lelkes volt és látszott rajta, hogy szeret itt dolgozni. Meg tudjuk érteni, a munkakörülmények csodálatosak, ha valami minden általános iskolába járna, az ez:

Hangszigetelt tantestületi szoba konyhával, fotelekkel, gitárral. - A béke szigete

A két osztrák tanárjelölt könnyedén bele tudta képzelni magát a helyzetbe. Szóval az is világosan látszik, hogy nem csak a gyerekeknek kellenek jó körülmények a tanuláshoz, hanem a tanároknak is a tanításhoz, ami persze a luxuscikk kategóriába tartozik általában, nem csak Magyarországon. Helyreigazításul, ha nem is nagy általánosságban, de ebben az esetben nem hiszem, hogy ne lenne felkészülve a társaság az új évezred igényeire. Persze nincs _minden_ teremben fehér tábla, csak ahol szükséges, de a mikroszkóp, a forrasztópáka, a zongora és a számítógép valahol egy vonalban helyezkednek el az érdekes-hasznos koordináta rendszerben. Hogy lássunk valami ismerős dolgot is, a gyerekek dolgozatot írnak, vagy önállóan olvasnak, vagy mittudomén, mindenesetre ülnek a seggükön és folyamatosan kussolva játszódnak:

Csendélet gyermekekkel, háttérben egyetem.

Még egy nagyon szimpatikus dolog, amit érdemesnek tartok megemlíteni; minden osztályba be lehet kukkantani egy ablakon át, ami persze csökkenti a lehetőségét az önálló és kreatív berendezés-bontásnak, ám betekintést enged a munkába és további fényt is enged a gyerekekhez. Engedjétek a gyerekekhez a fényt, mondá az Úr. Vagy nem ezt mondá, de mi így érténk. Az egyetlen terem, amit nem fényképeztem le, az ebédlő volt, mert erre már sajnos alkalmatlan lett volna a mobilomba épített kamera, egyszerűen nem tudta volna megjeleníteni a tér valós méreteit. Összegzésképpen annyit tudnék mondani, hogy láttam én már ilyen iskolát, otthon is, de valami mindig hiányzott az összképhez. Vagy a funkcionális és kifogástalan épület, vagy a pedagógiai program, vagy a lelkesedés, vagy a szakértelem, vagy a pénz. Itt ez összeáll, bár tudjuk, hogy korántsem ez a színvonal az ország teljes területén. Befejezésképpen még néhány kép, beszéljenek ezek magukért!

Folyosó

Sárkány

Zeneterem

Természetismeret terem, plusz dzsungel.

Samu megint valami turpisságon töri a fejét.

Kesztyűt varrok anyámnak, nenézzél!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.