Hát ez is elérkezett, utolsó blogbejegyzésemet fércelem össze, legalábbis ami a finn kiküldetésemet illeti. Számvetés is ez, mert szükségem van rá, de magamnak nincs kedvem leírni, szóval legyetek üdvözölve a tudatomban. Kellemes kis séta lesz ez, igyekszem nem a sötét zugokba…

Itt jelenleg fél hét van, amikor írni kezdem ezeket a sorokat, de már ötkor felkelhettem szerencsére, hiszen lakótársam és országos cimborám ezúttal másodmagával érkezett meg akkor. Azt ajtókilincs feltalálásának híre nem jutott még el Oroszországba, így minden egyes…

Régen írtam, mert belemerültünk ebbe a finn számonkérésbe, de megnyugtatnék mindenkit, hogy az előre sejtett bonyolultságú kérdésekkel kellett megküzdenünk, az írásbeli eredményét még nem tudom, de a szpíkingem és a liszöningem is négyes lett. Mihez képest. Nagy az öröm…

Városokhoz való vonzódásom (lásd: urboszexualitás) negyedik állomásáról fogok most mesélni a következő pár bekezdésben. Lakótársammal, a karaoke koronázatlan királyával, az ordító orosz orkánnal Helsinkibe távoztunk két éjszaka erejéig. Nem vagyok benne biztos, hogy kell…

Séta a jégen

Címkék: jég Finnország Jyväskylä

2012.03.31. 16:18

Sétáltam ma egyet, az út felét a Tuomiojärvi jegén tettem meg. Nem szakadt be alattam, ami két dolgot jelöl; egyrészt nem vagyok nehéz, mert lefogytam, másrészt nagyon hideg van és a jég még mindig elég vastag.

A cím svédül van, művelődjünk tehát picinyt, így szól: Csodálatos történet egy országról, a tenger másik oldalán. Ez van írva a 2009-es svéd korona hátoldalára, melyet Finnország elvesztésének kétszázadik évfordulójára nyomtattak. Az idézet egy svéd írótól, Anton…

A februárokat betiltjuk, hatóságilag, a nemzeti együttműködés és hangulatjavító törvénykezés értelmében. Nem hiszem, hogy szükség van erre a hónapra, teljesen olyan, mint a január, csak értelmetlenül hosszúvá és idegesítővé teszi a telet. Gusztustalan és a tetejében meg…

Én nem tudom, hogy mi van a blogmotorral, vagy én csinálok valamit rosszul, de se Fécbúk gomb nincs megint, meg a képaláírások is szétcsúsztak az előző posztban, pedig szomorodjak meg, ha nem ugyan úgy illesztettem be mindet! Megírtam nekik, hogy örüljenek, nem válaszoltak még, de…

Múlt héten azt mondta a katalán haverom, hogy mennek iskolát látogatni, mert van nekik egy olyan órájuk, hogy tícsing prektisz és akkor majd az egyetemi iskolában kell kicsit hospitálniuk, de előtte megnézik az oskolát. És hogy menjek én is, mert nem nagy kunszt. Így aztán nem…

Megígértem, hogy csinálok egy konyhás sorozatot. Ennek oka az, különösen fontosnak tartom, hogy csak azért, mert nem az anyád főz rád 5 hónapig, még nem kell nátrium-glutamát levest és mirelitnarvált enni. Mivel azt nem óhajtom kipróbálni, hogy milyen a két hete lejárt…

süti beállítások módosítása