Itt jelenleg fél hét van, amikor írni kezdem ezeket a sorokat, de már ötkor felkelhettem szerencsére, hiszen lakótársam és országos cimborám ezúttal másodmagával érkezett meg akkor. Azt ajtókilincs feltalálásának híre nem jutott még el Oroszországba, így minden egyes alkalommal be kell baszni az ajtót természetesen, ha kimegyünk, s ha bejövünk rajta, akkor is. De a lány is jeleskedik ebben természetesen. Nem mennék bele a részletekbe, úgyis mindenki el tudja képzelni, mindenesetre most már hangosan beszélgetnek, aminek következtében az utolsó csepp álom is kiment a szememből. Még egy picit feszült vagyok, de egyszer az életben előfordulhat ilyen, nem fogok ublákolni, az egyetlen dolog, amit nem értek, hogy miért van itt megint, amikor már egyszer elbúcsúztak és kiment az ajtón. Fátylat reá. 

E korai órán azért még így is van mit mesélnem, amióta nem jelentkeztem sok-sok érdekesség történt, és megterveztem a második utamat Stockholmba, ahol újfent János úr lesz csatlósom. De mindent csak szép sorjában.

Először is, megjött a tavasz. A finnek szerint kicsit későn, mondtam is, hogy ne vicceljenek, hiszen csak május van! Mindenesetre a hóeltakarításkor képződött kupacok nagy része már elolvadt, talán a nagyobbak közül még egy-kettő megvan. Most picit taknyos idő van, néha esik, meg ilyenek, de alapvetően amikor süt a nap, és nem fúj a szél egész elviselhető. Ennyit az időjárásról, igazából már állatira unom, hogy nincs meleg, de nincs is rövidgatyám, úgyhogy nem baj, ha így marad még egy darabig. (Közben a gyévuska próbál bejutni a saját lakásába, vagy valaki máséba, de tíz perce kopog és csönget folyamatosan a folyosóról meg persze bejön a hangja. Úgy látszik, hogy csak én vagyok hiper-érzékeny, minden apró kis zajra felébredek, Viktor komám pedig Lada-ajtó baszkodás mellett sziesztázott a járókában.) Node, a tavaszt, mint olyat ugyebár nagy ünnepléssel illik fogadni minden tisztességes szén-alapú kultúrában, így ez itt is nagy banzájt jelent. Az egyébként a Valpurgis éjszakájának hagyományából eredeztethető Vappu a munka ünnepével esik egybe, de a finn egyetemi hallgatók legnagyobb ünnepe is egyben. Ilyenkor felöltik a nem túl ízléses vitorlás-sapkára emlékeztető tökfödőjüket, amit az érettségi befejeztével kapnak és - ki gondolta volna - ganaj részegre isszák magukat. Ezt a szép hagyományt vannak, akik három-négy napon át is gyakorolják függően az ünnep elhelyezkedésétől a héten. Nekünk a Vappu tehát 27-én, pénteken kezdődött, bár ekkor még nem volt hivatalosan ünnep, csak Jyväskylä természetesen megnyerte az országos jégkorong bajnokságot, aminek következtében volt egy kisebb buláj az Aréna előtt. Talán ez volt az első olyan nap, amikor ki lehetett ülni a fűre anélkül, hogy fagyási sérüléseket szerezzünk magunknak. Figyelemreméltó, hogy a vizsgák és leadandók időszakának kellős közepén milyen iramban képesek fogyasztani a fiúk-lányok. Volt mindenféle, de a kedvenc napom az igazi Vappu volt, ez harmincadikát jelenti, akkor egy alternatív helyre mentünk, nem a mindenki által preferált főtéren voltunk, hanem az egyetem egyik épületének lépcsőjén mulattunk negyven punkkal. Elsőre picit ijesztőnek tűntek, de hamar kiderült, hogy azért mert koszosak és rondák még nem rossz emberek. Zenéltünk, söröztünk, beszélgettünk. Szintén ennek a hétvégének a gyümölcse, hogy megismerkedtem egy falka orosz-szakos finnel, akik tündériek, egy részük persze félig, vagy tán egészen orosz, ők mondjuk kevésbé tündériek. (A lány már ököllel veri az ajtót, mert nincs kártyája, és nem akar itt aludni... ki érti ezt? Már lassan egy órája próbál bejutni, de nagyon kitartó.) 

Naplemente április végén - még néhol jeges tóval

Ez az orosz dolog végigkíséri az egész ittlétemet, próbáltam kitalálni, hogyan is lehetne alkalmazkodni ehhez a kultúrához, de annyira elképesztően tapló bír lenni, hogy az félelmetes. Elkerülni meg elég nehéz, minden második lakója az épületnek orosz. Ezt tetézi, hogy ötödikén elment haza a katalánom - megegyeztünk egyébként, hogy ő valószínűleg Tuk lehet -, de majd tizenötödikén visszajön, csak meg akarta lepni a családját, meg kipróbálni, hogy milyen együtt élni a babájával. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy be van kicsit rezelve. Szóval meg vagyok lőve nélküle, bulizni már egy jó ideje amúgy sem járok, szóval ideiglenesen antiszociális vagyok. A hokiünnep estéjén készült rólunk egyébként egy pazar kép, azt gondolom, hogy hűen ábrázolja a csoportdinamikánkat. A kép egyébként azelőtt a hely előtt készült, ahol háromtól ötig ötven cent a kávé, látható még Eric biciklije is, melyre hallatlanul büszke. Íme:

Csudésznájá tyehnyiká.

Nem tudjuk, hogy ki követte el a képet, annyira el voltunk foglalva magunkkal, egyedül Viktor mutat rá az ismeretlen fotográfusra, akinek azóta valószínűleg el kellett menekülnie az országból. Egyébként kitaláltam, hogy kinyomtatom a képet és Ericnek adom ajándékba egy szép kerettel. Viktor egy ügyes Zippo utánzatot kapott tőlem, amit a nagy hokiünnep helyszínén találtam pár nappal később, teljesen romokban volt, de felújítottam, kapott kanócot, vattát, benzint és tűzkövet. Egy jó nagy kenderlevél van rajta, rézlapra szobrászva, annyira nem passzolt hozzám, hogy inkább neki adtam. Örült, mint majom a farkának, de megkértem, hogy lehetőség szerint ne játsszon a benzinnel. Jót nevettünk. Ahogy már írtam korábban, újra megyek Stockholmba. Szegény arany tutorom kérdezte, még egy hónapja, hogy mi volt a legjobb rész, amit Finnországból szerettem. Azonnal rávágtam poénkodva, hogy Stockholm, amit nagyon nehezen tudott csak megemészteni, múlt héten is rákérdezett, hogy még mindig így van-e. Nagyon a lelkére vette, de mondtam neki, hogy persze, hogy nem. Amikor meg mondtam neki, hogy megint megyek nagyon értetlenkedett. Hát, ez van, mindenesetre 17-én megyek, 21-én jövök vissza, Jánoskával jól körbejárjuk Stockholmot és egy fél napra Uppsalaba is átugrunk. Szuper lesz, már minden le van foglalva, csak élvezni kell. (Szvetlána elérte a mágikus két órás várakozási időt, még mindig dörömböl, mint egy elmebeteg, nem adja fel. Kezd világossá válni számomra a szovjet típusú hadviselés titka.) Nagyon álmos vagyok, vissza kellene feküdnöm, mert így nem fogok tudni tanulni - négy óra alvás után. Majd hamarosan jelentkezem.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.