Ma reggel - khm... délben - készítettem az itt látható fotót. Ma kivételesen világos volt, még a befagyott tavat is lehetett látni az erdőn keresztül. Megérett bennem az elhatározás, veszek egy rendes telefont, mert azon van normális fényképező. Továbbá örömhír, hogy két dolgot hagytam otthon, az egyik telefontöltőmet - még szerencse, hogy az öreg harcos 6310i független, az ő töltője itt van - illetve a teljes arcot eltakaró, csak a szemeket szabadon hagyó bojtos kék sapkát, amivel megúszhatnám, hogy a Norvég Formula ellenére is véresre fújja ki a szél a számat. Hurray!

Amiről írni akartam, az az első társaságban eltöltött este, ami tegnap volt - többek között ezért is keltem ma délben - és minden kétséget kizáróan megfelelő felvezetése volt az itt tartózkodásomnak. Úgy esett, hogy egy szolid kávé után megbeszéltük a csapattal, akikkel közös a tutorunk (mentorunk), hogy este tízkor ugyanott találkozunk egy kis alapozásra, utána pedig tánc! Jól kicseréltük egymás telefonszámát, és szélnek eredtünk. Én Candace (US) és Belle (A) társaságában indultam Kortepohja felé, szépen komótosan gyalogoltunk, a lányok megállás nélkül pofáztak és azt a mondatot ismételgették, hogy Mikä tämä on? - vagyis Ez micsoda? Fejhangon. Szuper volt, bár tagadhatatlanul élvezetem, hogy úgy viselkednek, mint a háromévesek. Belle nem a mi kis falucskánkban lakik, hanem a Myllyjärvi lakónegyedben, ami kicsit modernebb, mint ezek a néma tornyok, de vásárolt egy biciklit, amit itt vehetett át. Úgyhogy ide kísértük. Én balog, azt hittem, hogy ezzel vége is a történetnek, de be kell avassalak benneteket, korántsem. 

• - Fel kell váltanom a száz eurósomat. - mondta Ő.
• - Oké,akkor bemész a boltba, és felváltod, mert nálam egy fillér se nincsen. - lelkendeztem.
• - És szerinted, lehet ott ilyen nagy címlettel fizetni? - tette fel a kérdést.
• - ??? 

Ezen túl estünk, közben Candace épített egy hóembert, rugdosta a havat, megette, kiköpte, örült, kutya, nenyúljhozzá, dearanyos, Minimaxkell. (Itt közbe kell szúrnom, hogy próbáltam elmagyarázni a lányoknak, hogy nálunk a húszezres a legnagyobb címlet, Candace nem bírta felfogni, amit a számmal beszélek, mert pont öt perccel később megkérdezte, hogy nálunk Euró-e van. Mondtam, hogy, jaaaaj neeeeem.) És így ment volna az idők végezetéig, ha nem jön ki a boltból Belle és adja elő a következőket:

• Van egy kis problémám
• Kivele, aranyom, nehogy benntartsd, még megfájdul.
• Lemerült a telefonom és nem tudom a PIN-kódot, nem tudom elérni a biciklis Józsefet.
• Jó, és? (Közben Candace - Miért, mindig kéri a pinkódot, amikor bekapcsolod? - Itt határozottan megbicsaklottam, éreztem, de uralkodtam magamon.)
• Most nem tudom, hogy mit csináljak.
• Hát, akkor feljössz hozzám, és vársz hatig, aztán lemész, hogy megvedd a biciklit, jó? Iszunk közbe egy kapoftít, jólesz? (Truman Capoftí, amerikai író)
• Jólesz.

Határozottan azt kezdtem érezni, hogy a valóság Belle kezében elkezdett szétcsúszni, úgyhogy lépéséket kellett tennem. Mikor megkapta a teáját, átvillant egy gondolat a fején, hogy az internet az olyan, hogy bárhonnan elérheti vele mondjuk a fészbúkját. És akkor mondtuk neki, hogy ez egy okos ötlet, egészen véletlenül, mi abban a különleges helyzetben vagyunk, hogy rendelkezünk internetkapcsolattal. Hamar kitisztult Belle tekintete, de aztán újabb baj lett; igaz ugyan, hogy a számot meg tudja nézni, de hát hogy küld sms-t? Tájékoztattam, hogy ugyan keletebbre lakom tőle valamelyest, de a mobiltelefon csodájával már én is megismerkedtem, birtokolom is azt, úgyhogy, ha nem érzi nagyon kínosnak, akkor írjon az enyémről. Meg is jegyezte, hogy ez azért jó telefon, mert biztos nem lopják el. Igen, azért is. Meg azért is, mert egy éve negyven ropiért árulták újonnan garanciával. Nem színes és nem lehet simogatni. Illetve lehet, de nem csinál semmit. Ez igaz. Jah, és nem merül le két nap alatt, hanem két hétig bírja. Mindegy. Nem sértődtem meg, bár erőfeszítésbe tellett.

Ezután elkövetkezett az, ami miatt az amerikaiak nőkről nevezik el a hurrikánokat, mert megjött időközben Candace is, és így ketten süvöltöttek olyan hülyeségekről, mint a  rénszarvas-hús, meg hogy milyen furcsa, hogy az orosz fiú az iszik, meg vodkát, és milyen fura, hogy ők meg nem és forrócsokit. Igazi kis csit-cset lett belőle, amikor végre elmentek, én is rádobtam egy vodkát az ijedtségre. Függöny, első felvonás vége.

Történetünk este tízkor folytatódik, amikor is szépen lassan megérkezik egy rakás ember ebbe a kávézóba, mert tíztől boldog órák várnak minden kedves vendégre, így csak kettőfél a sör, de négy deci. Cserébe. Nó problémó, névtanulós játék, melyet természetesen nem bírunk végigjátszani, mert húszan vagyunk, de sebaj, legalább jókat röhögünk. Egykor ránk zárják a helyet, mi meg boldogan vetjük bele magunkat a finn csütörtök éjszakába. Mindenki még menne tovább, bár az tagadhatatlan, hogy nincs nagy tolongás az utcákon.

Ámde, elérkezénk egy helyre, melynek neve Bra. Én azt gondoltam, hogy ez melltartót jelent, de nem akadunk meg ilyesmiken. Mondja nekünk a Szeku Ricsárd, hogy ötért mész be, kettőért a kabátodat is leteheted. Illetve leteszed kettőért, hogy egész pontos legyek. Mi pedig erre azt mondjuk, hogy lófaszt soha napján kiskedden, borjúnyúzó pénteken, majd mi majd olcsóbbért és nem ide. Hát, el is jutánk a Ruma nevű szórakozóhelyre, ahol, láss csodát, bemész ötért és a kabátodat meg leteszed. Kettőért. Nahát! A fene se gondolta volna! Ide bemegyünk! Ez már döfi! Ezen a helyen viszont két terület van, egy ülős rokkos, és egy állós, vagy könyöklős elektrós, üvölt a dáptep, a pultban pedig halálfalók és gonosz képregényhősök csatlósai pörögnek úgy, mintha az életük múlna rajta.

Tényleg iszonyatos sebességgel fogy az alkohol. Egy nagyobb társaság valami brék és gimnasztika keverékét csinálják egy körben, mindig egy emberrel középen. Fúdejó, na ezt nem csináljuk túrabakancsban, bélelt nadrágban, igaz? Igaz. Úgyhogy csak néztünk, mint Rozália a filmszínházban. Az egész hely annyira elképesztően felfoghatatlanul furcsa és ijesztő volt, hogy nehéz lenne visszaadni, annyit mindenesetre megjegyeznék, hogy a hely területén helyet kapott egy kiszolgált sífelvonó kabin, néhány virtuális képkeret fotókat közölt A) nagyon kövér, nagyon szőrös, a csecseikkel gyurmázó férfiakról, B) Hitlerről, rózsaszín egyenruhában. Nem igazán értettem, ez már annyira underground, hogy kibújik a másik oldalon. A szórakozóhely területén megannyi orosz prostituált is szaladgált, könnyű prédára vadászva, egyszer nekem is integetett egy a sífelvonóból, de hat centis, hegyes, vérvörös műkörmöt viselt, amivel engedelmével inkább vájjon bele más húsába, arca pedig denevérével volt hasonlatos. Egyszerre volt morbid, perverz, kétségbeejtő és mellesleg nagyon szórakoztató is. Ami az egészre felteszi a koronát, az a joviális, farmerospólós gimnazista közönség, csak néhány nagyon lúzer és nagyon seggrészeg egyetemista korú emberrel találkozni, mindenki ereje teljében, tiszta tekintettel vedeli a szájdert.

Ezen a helyen dohányozni csak az arra kialakított - teljesen kicsempézett, középen összefolyós, sötét - üvegkalitkában lehet, még megalázóbb, mint az elvonási tünetek... Emberek, ez nyugat. Ez volt az első buli, el kellett hát mesélnem.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.